udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
2
találat
lapozás: 1-2
Névmutató:
Gulyás József
2008. április 7.
Az SZDSZ Országos Tanácsa (OT) azt javasolja az április végén sorra kerülő rendkívüli küldöttgyűlésnek, hogy szavazzák meg a párt koalícióból való kilépését – mondta Gulyás József, az OT elnöke. Kóka János SZDSZ-elnök büszke arra, hogy az OT „bölcsen” odaállt az egyetlen lehetséges döntés, a koalícióból való kilépés mögé. Hangsúlyozta, hogy ebben a kormányban nem kívánnak szerepet vállalni, de „önálló liberális pártként konstruktív ellenzéki szerepre törekszenek”. /Konstruktív ellenzékiségre készül az SZDSZ. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 7./2017. március 20.
A civilek forradalma
A kelet-közép-európai térségben beindultak a rendszerváltás utáni politika legerőteljesebb tömegmozgalmai, és létrejött a minden eddiginél aktívabb és szervezettebb civil mozgalmi szektor. A térség országaiban egymást követik a forradalmi méretű tiltakozások.
Lengyelországban milliós nagyságú tömeg tüntetett decemberben az alkotmányos jogrend és a sajtószabadság védelmében, Romániában február első napjai óta több mint 700 ezer ember özönlött országszerte a nagyvárosok utcáira, és kényszerítette a kormányt a korrupt politikusok mentelmére alkotott botrányos rendelet visszavonására, Magyarországon pedig az önszerveződő Momentum Mozgalom fiatal aktivistái a budapesti olimpia pályázatáról szóló népszavazás tárgyában gyűjtött negyedmillió aláírással késztették meghátrálásra a kormányt.
Torzóban maradt „demokráciaépület”
A tiltakozó mozgalmak okait a súlyos feszültségekkel terhes autoriter kormányzatok iránti bizalmatlanságban, a társadalmi konfliktusok kezeléséhez elengedhetetlen társadalmi legitimáció és hitelesség hiányában, valamint abban a cinikus kormányzati stílusban kell keresni, amellyel a hatalmat gyakorló politikusok gyakran az emberek megkérdezése nélkül döntenek az életüket alapjaiban befolyásoló kérdésekben. Régi, többnyire kezeletlen, lappangó konfliktusok ezek, amelyek most robbannak az utcákon. Térségünkben ugyanis a rendszerváltás után nyugati mintára megalkotott képviseleti demokrácia intézményrendszerére támaszkodó épület befejezetlen maradt a részvételi demokrácia nélkül. Így jött létre a politika legszűkebb terepe és fogalma, ami csak a pártpolitikát és az állami-kormányzati tevékenységet fogja át. A társadalmi közép ki van zárva a politikai akaratnyilvánításból, holott éppen ez a szféra köti össze a társadalmat az állammal.
Az emberek elégedetlenek a kiüresedett képviseleti demokráciával, hiszen már maga az is csapdahelyzet, hogy a politikai részvételük kizárólag mint négyévenkénti választási részvétel jelenik meg. A demokratikus deficitet sem a jól működő hatalommegosztás, sem a népszavazás gyakorisága nem oldja meg, hiszen az emberek az új rendszert sem fogják a magukénak érezni, ha nem vehetnek részt a politikai akaratnyilvánításban. Egyre többen érzik úgy, mintha a pártok azt mondanák: „a kormányzás a mi dolgunk, ti csak válasszatok, ennél többet ne akarjatok”. Az eredmény a politikai elit elszakadása a választóktól, a klasszikus intézmények pedig súlyos legitimációs problémákkal küzdenek. Következésképpen a kelet-közép-európai térségben a társadalmi kontroll hiányában felerősödött üzleti-politikai klientúra révén nemcsak az állam, hanem az egész demokratikus rendszer foglyul ejtése ment végbe, melyben a demokratikus intézményrendszer paravánná válik. Ezért nevezik „Patyomkin-demokráciáknak” az autoriter rendszereket.
Fél demokrácia az, ahol a demokrácia fél
A civil társadalom megfélemlítését célzó, egyre erősödő kormányzati törekvések és a társadalom kontrolláló mechanizmusát kiiktatni igyekvő kormányzati akciók tovább rontják a tekintélyelvű rendszerekben amúgy is leépülőben lévő demokrácia minőségét. Az erős civil szféra éppen olyan fontos alappillére a demokráciának, mint a választott közhatalom, ezért az előbbi támadása a demokrácia támadása, tehát a civil társadalmat zaklató kormány csupán a saját alkalmatlanságát, gyengeségét bizonyítja, amikor nem tűri az ellenvéleményt, fenyegeti az embereket, valamint a civil szervezeteket. Mi több, a civil kontrolltól való félelmükben a társadalmi mozgalmakat gyakran a jogrend elleni támadásnak, a civil szervezeteket pedig külföldi okkult erők által felbérelt ügynököknek tüntetik fel. Erre mondható, hogy fél demokrácia az, ahol a demokrácia fél.
A kelet-közép-európai térségben lezajlott tömeges tiltakozások, melyeknek először voltak látványos eredményei, a részvételi demokrácia erőteljes megnyilvánulásai, melyeket az autoriter kormányok sem tudtak megakadályozni. A részvételi demokrácia az európai modell szerves része, a nép közügyekben való részvételének olyan megoldása, amikor a választásra jogosultak az eldöntendő ügyekben közvetlenül véleményt tudnak nyilvánítani, illetve részt venni a döntésekben. A lisszaboni szerződés hivatalosan is elismeri a képviseleti demokrácia és a részvételi demokrácia egymást kiegészítő jellegét, és kimondja, hogy a döntéseket a lehető legnyilvánosabban és a polgárokhoz legközelebb álló szinten kell meghozni. Így a részvétel polgári joggá, a demokrácia egyik pillérévé vált. A képviseleti demokrácia csak ott és annyiban működik jól, ahol kiegészül ikertestvérével, a fejlett civil társadalom intézményrendszerére épülő részvételi demokráciával, a civil szféra pedig csak úgy töltheti be az egyensúly szerepét és az ellenőrzés funkcióját, ha beépül a demokrácia össztársadalmi rendszerébe, és képes a mobilizációra annak tapasztalataival és erőforrásaival.
Be kell fejezni a rendszerváltást
A részvételi demokrácia alapelve, hogy mindenki szervezkedhet, és állampolgárként vagy szervezeten keresztül részt vehet a politikai vagy társadalmi közösségi folyamatokban. Lényege, hogy el kell foglalni és részvétellel kell kitölteni a „köztereket” a szó fizikai és szimbolikus értelmében egyaránt. Így egészül ki fokozatosan a képviseleti demokrácia a részvételi demokráciával, különösen a mostanság színre lépő középosztály révén, bár a protesztmozgalmak korántsem redukálhatók a középrétegek megmozdulására. A modernizáció és az urbanizáció mindenütt a részvételi jogok követelését váltja ki, különösen a fiatalabb korosztályban, így főleg ifjúsági mozgalmakként jelentkeznek.
Az utóbbi hónapok revelációja kétségtelenül a legfiatalabb generáció betörése a politika színterére. Jellemző, hogy a 20–30 év közötti, zömmel városi, ideológiáktól független, kifejezetten EU-párti ifjak nem a meglévő pártokat és a fennálló struktúrákat választották, hanem saját politikai formációikat hozzák létre, a modern internetes technika segítségével kommunikálnak és szervezkednek. Fő élményüknek tekintik a globalizációt, viszont egyre égetőbb problémának tartják a munkanélküliséget, és köreikben mindennapos nyomasztó érzés a „menni vagy maradni” dilemma. Ezért sem lehetnek közömbösek a hazai állapotok iránt, és meggyőződésük, hogy be kell fejezni a rendszerváltást, és új fejezetet kell nyitni. A most színre lépő politikai generáción múlik, hogy képesek-e magukat erős társadalmi mozgalmakká – netán új pártokká – megszervezni, amelyek mozgósítani tudják a lakosságot, új perspektívát kínálva a látszatdemokráciákkal szemben. A fő feladat olyan társadalmat építeni, melyet nem ideológiai harcok osztanak meg, hanem közös célok tartanak össze.
dr. Gulyás József
A szerző nagyváradi jogtanácsos
Krónika (Kolozsvár)
lapozás: 1-2